ginop-6-2-3-17 VP1-1.1.1-17 GINOP-6.1.1-15-2015-00001 GINOP-6.2.7-20
Open
  • Lendületben az agrárszakképzés!

KÜLÖNDÍJ A BAROSSNAK

Az Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Tankertje csatlakozott a Mátészalka Város Önkormányzata által meghirdetett “A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei Magyar Örökség díjas országos programhoz. Az intézmény kertje a helyi versenyen Közösségi kategóriában “Különdíj”-ban részesült. Gratulálunk az elismeréshez és köszönjük a tanulók és az oktatók munkáját!

A VAYBAN IS FELTŰZTÉK A VÉGZŐSÖKNEK A SZALAGOT

VAY 2021-2024

MA A VAYBAN IS FELTŰZTÉK A VÉGZŐSÖKNEK A SZALAGOT

Megtelt az ÉASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tornaterme, ami fontos eseménynek adott helyet december 1-én.

Az ünnepség első részében köszöntők hangoztak el. Elsőként Lévai Imre, főigazgató köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében elmondta:

“- Szüleitek és tanáraitok mellett az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatójaként én is büszke vagyok rátok. És most nem feltétlenül a tanulmányi eredményekre gondolok. Hanem arra, hogy egyáltalán ebben az iskolában vagytok. Ide jelentkeztetek, itt tanultok és az agrárszakképzésben nevelődve jó eséllyel Ti is ezen a területen maradtok építve a magyarországi agráriumot. Akár itt, ebben a térségben.”

Az intézmény igazgatója, Gerják József ünnepi beszéde következett, aki ugyancsak szólt valamennyi megjelent vendéghez, majd külön a végzősökhöz, családjaikhoz és az iskola közösségéhez. A szalagtűzésre várók részéről az egyik végzős szakács tanuló szólt az ünneplőkhöz megidézve Vay-s diákéveiket, élményeiket.

A 2023/24-es tanév – mezőgazdasági gépész és szakács – végzőseinek osztályfőnökeik tűzték fel a szalagot. A fiatalok a szalagot innentől a tanév végéig viselik. A tanév hátralévő idejében ez a szalag különbözteti meg a végzősöket társaitoktól, és figyelmük középpontjába helyezi őket.

A szalagtűzést követően a népszerű Vay-Rock zenekar szórakoztatta a megjelenteket, majd a táncok következtek és a végzősök közös dala zárta az ünnepséget.

Gratulálunk!

TESTVÉRISKOLAI LÁTOGATÁSON A MÁTRÁSOK

A MEGHÍVÁS A LENGYELORSZÁGI LESKÓBA SZÓLT

Az Északi ASzC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulóinak egy kis csoportja ezen a héten a lengyelországi Leskóba utazott, ahol egy egyhetes testvériskolai programra kaptak meghívást. A diákok gyönyörű környezetben, változatos szakmai programokon vehetnek részt, és a nagy hideg ellenére nagyon jól érzik magukat.

SERÉNYISEK ROCKENBAUER NYOMÁN

Aggteleki karsztbokorerdők

A terepi gyakorlat idejének egy részén Rockenbauer Pál természetjáró nyomán a másfél millió lépésből az Serényisek is megtettek néhányat a fás szárúakban fajgazdag helyen az aggteleki karsztbokorerdőkben (egy mészkő alapkőzeten kialakuló intrazonális erdőfajta). A „bokorerdő” ahol a lombkorona és a cserjeszint összeér, sőt egybefonódik és gyakran sziklagyepek tűnnek ki. Domborzatuk és vízellátottságuk alapján a száraz, talajerózió hatására lepusztult, sziklás felszíneken találhatók meg. Talajuk sekély, kőtörmelékes, sziklás-köves váztalaj. Tovább folytatva az utat a gyertyános-tölgyesekben alkalmazott szálalóvágásokat és a bennük folyó munkákat tekintették meg a tanulók.

Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola