FIATAL MEZŐGAZDASÁGI VONTATÓVEZETŐK REGIONÁLIS VERSENYE, TOKAJ
2024-ben is megrendezte a Tokaj–Hegyalja Egyetem Tokaji Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a Fiatal Mezőgazdasági Vontatóvezetők Regionális Versenyét, amelyre a térség mezőgazdasági képzést nyújtó iskoláinak tanulói neveztek. Köztük az Északi Agrárszakképzési Centrum iskolái is. A 30 diák és 7 csapat más mellett kresz teszten és traktoros ügyességi pályán mérte össze tudását.
A Fiatal Mezőgazdasági Vontatóvezetők Regionális versenyén részt vettek és helyt álltak az Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai. A Baross csapatversenyben harmadik lett Kiss Péter Zoltán, Tóth Máté és Tyahor Zsolt részvételével, Kiss Péter Zoltán pedig egyéniben is harmadik helyen végzett.
A 2024-es fiatal mezőgazdasági vontatók regionális versenyén az alábbi eredények születtek:
Csapatverseny
I. Tokaj-Hegyalja Egyetem Mezőgazdasági Technikum (Nátán Lajcsák, Patrik Jakab, Bence Patai)
II. Tokaj-Hegyalja Egyetem Mezőgazdasági Technikum (Patrik Spisák, Takács Gergő, Norbert Görömbei)
III. Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Kiss Péter Zoltán, Tóth Máté, Tyahor Zsolt)
Egyéni
I. Patai Bence (Tokaj-Hegyalja Egyetem Mezőgazdasági Technikum)
II. Lajcsák Péter Nátán (Tokaj-Hegyalja Egyetem Mezőgazdasági Technikum)
III. Kiss Péter Zoltán (Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)
KRESZ elmélet
I. Vaszlavik Ádám (GEORGIKON GÖRÖGKATOLIKUS MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM)
II. Forgony Dániel (Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola)
III. Győri Máté (Északi ASzC Bárczay János Mezőgazdasági Technikum: Szakképző Iskola és Kollégium)
Gratulálunk Baross iskolánk eredményéhez!
![A Tokaj-Hegyalja Egyetem 2024. április 25-i keltezésű oklevele "Kiss Péter Zoltán" elismeréséről a Regionális Fiatal Mezőgazdasági Traktorvezetők Versenyen elért 3. helyezésért. Az oklevél halvány traktorképet tartalmaz.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/04/1-33-768x1024.jpg)
![A Tokaj-Hegyalja Egyetem oklevele a 10. csapatnak a Fiatal Mezőgazdasági Traktorvezetők Területi Versenyen elért 3. helyezéséért. A tanúsítvány 2024. április 25-i keltezésű, és több személy is aláírta.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/04/2-38-768x1024.jpg)
![Három férfi áll a benti helyiségben oklevéllel, mindegyik sötét kabátban és barna nadrágban. Egy világosbarna fal előtt helyezkednek el, zöld szöveggel. A közelben két szék és egy asztal, rajta tárgyak találhatók. A helyiséget egy nagy ablak világítja meg.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/04/3-34-1024x768.jpg)
![Négy férfi áll bent egy világosbarna háttér előtt zöld szöveggel. A férfiak közül hárman oklevelek és ajándékcsomagok vannak a kezében. Úgy tűnik, hogy egy díjátadó ünnepség vagy esemény részei. A háttér egy magyar nyelvű üdvözlő üzenetet sugall.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/04/4-30-1024x768.jpg)
![Egy piros-fekete traktor, benne sofőrrel közlekedik a különféle kúpokkal és oszlopokkal jelzett füves területen. A háttérben a felhős ég alatt fák és közműoszlop látható. A traktor rendszámtábláján ez áll: „YBC-064.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/04/5-26-1024x768.jpg)
![Egy piros traktor fekete kabinnal navigál a narancssárga forgalmi kúpokkal jelölt pályán egy füves mezőn. A háttérben környező fák és villanyoszlop látható, néhány ember és különféle felszerelések mellett.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/04/6-22-1024x768.jpg)