az utolsó magyar polihisztor
„Ne puszta szóval, ne is jajgatással, hanem tettel védjük madarainkat!”
188 éve született Breznóbányán Herman Ottó természettudós, néprajzkutató. Ő volt a tudományos madártan, az ornitológia megalapítója Magyarországon. Továbbá ő szervezte meg Budapesten az ornitológusok II. nemzetközi kongresszusát, amelynek nyomán a Magyar Nemzeti Múzeum égisze alatt 1893-ban létrehozta a Magyar Ornitológiai Központot, a később Madártani Intézetet. Élete végéig az intézmény igazgatója maradt. Megindította az Aquila című folyóirat, ami aztán a hazai madártani kutatások központi orgánuma lett. Herman Ottó támogatta Miskolc és Borsod Vármegye múzeumalapítását. A létrehozott közművelődési intézmény 1953-tól Herman Ottó nevét viseli. Emellett a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, később elnöke volt. 1900-ban megkapta a francia Becsületrend lovagkeresztjét. Egykori alsóhámori üdülője ma a polihisztor emlékháza.
Herman Ottó élete, személyisége, munkamódszere, hazaszeretete a mai napig példaként szolgálhat mindenki számára. Népszerűsége, megbecsültsége töretlen, emlékének ápolása élő hagyomány. „Az utolsó magyar polihisztor” címet többekre ráakasztották már, ő azzal érdemelte ki, hogy – tanulmányainak középfokon való megszakítása ellenére – sokirányú munkásságával maradandó értékeket hagyott az utókorra.
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. oldalán a következő olvasható: „Munkánk fókuszában – az Agrárminisztérium száz százalékos tulajdonában működő nonprofit Kft.-ként – a környezet- és természetvédelem, valamint a vidékfejlesztés állnak. Feladatainkat a felelősségteljes gondolkodás jegyében, a 21. század kihívásaira reagálva végezzük.” – Bozzay Péter, ügyvezető
Néhány könyve: