ginop-6-2-3-17 VP1-1.1.1-17 GINOP-6.1.1-15-2015-00001 GINOP-6.2.7-20

PÉTERVÁSÁRA: SZAKMAKÓSTOLÓ TÁBOR, NAK

Gyermekek egy csoportja áll és ül egy felnőtt körül, aki a jelek szerint valamit mutat, kezében egy eszközzel. A szabadban vannak, egy kék kerítés közelében, füves területtel és házakkal a háttérben. Az idő napos, kevés felhővel.

VAN, AKI MÁR EBBE AZ ISKOLÁBA KÉSZÜL

Az ÉASzC Pétervásárai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2023-ban is szakmakóstoló táborban fogadta azokat a gyerekeket, akik nyitottak a mezőgazdaság iránt. A Heves és Nógrád vármegye településeiről érkezett általános iskolai tanulók érdeklődéssel fogadták az Északi Agrárszakképzési Centrum munkatársának bemutatóját. Kedden két különböző típusú drónt emelt a magasba Romhány László, referens, aki minden fontos információt elmondott a precíziós gazdálkodás részeként egyre ismertebbé váló eszközökről. A drónbemutatót Pétervására városi sportpályáján tartották. Ebéd után a gépészműhelyben traktor kerékcserét végeztek a gyerekek a szakoktatók segítségével.

A NAK támogatása mellett megvalósuló nyári tábor minden évben nagy érdeklődés mellett zajlik Pétervásárán, ahol ezúttal is 20 diák kapott lehetőséget a táborozásra. Az egy hetes szakmakóstoló tábor tulajdonképpen egy pályaorientációs kezdeményezés, amely az agrárszakképzésre, az abban rejlő lehetőségekre hívja fel a figyelmet. 2023-ban az Északi Agrárszakképzési Centrum működési területén Nyíregyházán (Apagyon), Hajdúböszörményben, Abaújszántón és Pétervásárán rendeztek ilyen táborokat a NAK-kal együttműködve.