XII. MÁTRAI ERDÉSZETI NYÍLT NAP MÁTRAFÜREDEN
Idén is az Északi ASzC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont az Egererdő Zrt által szervezett „Mátrai Erdészeti Nyílt Nap” elnevezésű rendezvénynek. A programot már több mint egy évtizede szervezi az erdőgazdaság, ahová most közel 3000 ezer gyermek látogatott el, hogy közelebbről megismerje az erdőt és az erdészek, vadászok munkáját. Az Északi Agrárszakképzési Centrum erdészeti iskolája az ország egész területéről várja tanulóit, ezért is kiemelten fontos, hogy a pályaorientáció keretében minél több általános iskolás, óvodás korú gyerek szerezzen információkat a Mátrafüreden elérhető lehetőségekről.
![Jól látható mellényt viselő gyerekcsoport gyűlik össze egy sátor alatti faasztal körül egy szabadtéri rendezvényen. Két ember ül az asztal mögött, különféle mesterségeket mutatva be, míg a felnőttek a közelben állnak. A háttérben fák és épületek láthatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/1-12-768x1024.jpg)
![Légifelvételek egy nagy, U-alakú, piros tetős épületről, zöld fákkal és bokrokkal körülvéve. A nyílt területen az emberek egy fehér pavilon, kis építmények és egy szökőkút körül gyűlnek össze egy tágas, füves pázsit között.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/2-13-1024x577.jpg)
![Gyermekek és felnőttek csoportja gyűlik össze egy információs transzparensekkel ellátott fehér lombkorona sátor körül egy szabadtéri rendezvényen. A sátor "EGEREDO ERDESZETI ZR" felirattal van ellátva. A jelenet egy napsütéses napon, tiszta égbolt mellett játszódik, a háttérben fák és vörös tetejű épületek láthatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/3-10-1024x768.jpg)
![Gyerekek nagy csoportja színes hátizsákokkal gyűlik össze két kültéri vitrin körül egy füves területen, és több egyenruhás felnőttet hallgatnak. A háttérben fák és vörös tetős épületek láthatók egy napsütéses napon.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/4-10-1024x768.jpg)
![Egy csoport hátizsákos kisgyerek áll egy füves területen, és egy szabadtéri rendezvényen vesz részt a felnőttekkel. A felnőttek különféle tárgyakat mutatnak az asztalon. A háttérben lévő épület cseréptetős, a környéken fák találhatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/5-11-1024x768.jpg)
![Egy udvaron egy piros fakitermelő teherautó parkol több nagy rönkvel megrakva. Az udvart épületek veszik körül, köztük az egyik napelemes a tetőn. A háttérben egy közeli sátortető és néhány ember látható. A nap napos és tiszta.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/6-10-1024x577.jpg)
![Egy kis piros traktor, az oldalán "Belarus" névvel, összeláncolt rönkök emelésére készül. Három sisakot és biztonsági felszerelést viselő munkás áll a közelben egy földes és kavicsos ösvényen, zöld bokrokkal és fákkal körülvéve.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/7-6-1024x577.jpg)
![Légifelvétel egy szabadtéri eseményről, ahol embercsoportok gyűltek össze egy ösvény közelében. Gyerekek és felnőttek sorban állnak, néhányan fehér sátor alatt. A közelben zöldövezet, faépítmények és egy traktor teremt ünnepi hangulatot.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/8-7-1024x577.jpg)
![Légifelvételek egy szabadtéri építkezésről egy fákkal körülvett füves területen. A munkások egy részben kész, szétszórt építőanyagokkal ellátott rönkszerkezet köré gyűlnek össze. A telek bal oldalán egy kis épület látható.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/9-5-1024x577.jpg)
![Egy csoport ember összegyűlik egy stand körül egy szabadtéri vásáron. Az "ERDŐ ÉRDESETTER" feliratú transzparenssel ellátott fülkén állattaxidermia van az asztalon. Többen kommunikálnak a tárgyakkal és beszélgetnek a stand képviselőivel. A háttérben több vásári résztvevő és levelekkel díszített fák láthatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/10-4-768x1024.jpg)
![Légifelvételek egy vidéki területről vörös cseréptetős épületekkel, sűrű zöld erdőkkel körülvéve. Játszótér, kis tavacska, parkoló autók láthatók. A látóhatáron derült ég alatt hullámzó dombok és egy távoli város látható.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/11-3-1024x577.jpg)
![A légi felvétel egy tűzoltóautó parkolt nyílt területen, vörös tetejű épületek között. A tűzoltóautó körül egy csoport ember, köztük gyerekek gyűltek össze, néhányan a földön ülnek. A közelben fehér sátor van felállítva, és néhány ember áll körülötte.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/12-3-1024x577.jpg)
![Légifelvételek egy vidéki területről, vörös tetejű épületekkel, amelyeket sűrű zöld fák és mezők vesznek körül. Számos építmény található, köztük egy óratorony, és különféle járművek és emberek láthatók az épületek közelében. Az épületeken túl erdős dombok találhatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/13-2-1024x577.jpg)
![Az "ERDŐ ERDÉSZETI ZRT" feliratú lombkorona alatt egy asztal köré gyűlik egy csapat, köztük sok hátizsákos gyerek. szabadtéri, lombos környezetben. A táblázat brosúrákat és egyéb tájékoztató anyagokat tartalmaz. A háttérben fák és épületek láthatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/14-2-768x1024.jpg)
![Légifelvételek egy szabadtéri összejövetelről, ahol emberek csoportosulnak az asztalok körül, fehér lombkorona alatt egy fákkal teli területen. A közeli épületek között egy ház található a bal oldalon, és egy kisebb épület a jobb oldalon. Utak és buja növényzet veszik körül az eseményt.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/15-3-1024x577.jpg)
![A légi felvételen egy piros targonca látható, amely több nagy fahasábot szállít a bilincsében. A közelben többen sétálnak, és egy kis fehér lombkorona sátor van felállítva. A területen épületek, parkoló ezüst autó, különféle építőanyagok találhatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/16-1-1024x577.jpg)
![Egy vidéki terület légi felvétele vörös tetővel és napelemekkel ellátott épületegyüttesből, különböző parkoló járművekből és mezőgazdasági felszerelésekből áll. Utak és növényzet veszik körül az épületeket, amelyek a mezőgazdasági és lakóépületek keverékének tűnnek.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/17-2.jpg)
![A gyerekek egy szabadtéri oktatási bemutatótábla körül gyűlnek össze, amely különféle természetes élőhelyeket tartalmaz. Két felnőtt, esetleg tanárok vagy idegenvezetők magyarázzák az információkat. A gyerekek élénksárga biztonsági mellényt és hátizsákot viselnek. A háttérben egy nagy fa és egy épület látható.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/18-2.jpg)
![Családok csoportja, köztük felnőttek és gyerekek, akik szabadtéri tevékenységeket élveznek egy parkban. Néhányan egy faszerkezet köré gyűlnek, míg mások térképeket néznek vagy játszanak. A háttérben növényzet, egy épület és egy piros tetős pavilon látható.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/19-3.jpg)
![Légifelvétel egy tisztásról egy erdős területen, ahol az emberek egy központi hely körül gyűltek össze. A rönkök és a faanyag szétszórva van a kerület mentén. A tisztás szélén egy kis faépület látható. Minden oldalról sűrű fák veszik körül a területet.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/21-1-edited.jpg)
A LIPPAI ÉS A VAY IS MEGJELENT AZ ŐSZI GYULATANYAI SZAKMAI RENDEZVÉNYEN
Szeptember 21-én rendezték meg az Országos és Nemzetközi Kukorica és Napraforgó Tanácskozás, Fajta- és Növényvédelmi Technológiai Bemutatót a Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán. A hagyományosan megrendezett „kukorica” programon értékes szakmai előadások hangzottak el és a látogatók, köztük az Északi Agrárszakképzési Centrum diákjai is megtekintették a fajtakísérleti állomást. Idén 35 kukorica- és 25 napraforgófajtát állítottak be a kísérletekbe a hat hektáros területen.
A Martonvásáron megrendezett ünnepi tanácskozáson és fajtabemutatón való részvétel után Gyulatanyán is képviseltette magát az ÉASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. A Vay diákjai mellett a Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán visszatérő vendégekként jelentek meg az Északi ASzC Lippai János Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola technikus tanulói. A szakmai előadások keretében aktuális agrárkérdésekről, hibridválasztásról, tápanyag-utánpótlási lehetőségekről, illetve várható vidékfejlesztési pályázatokról is hallhattak hasznos és friss információkat a rendezvény látogatói.
A Lippai diákjai már visszatérő vendégek Gyulatanyán, míg ezúttal a két agrárszakképző intézményből összesen 25 tanuló kereshette fel a rendezvényt.
![Magyar rendezvénymeghívó szórólap különféle mezőgazdasági logókkal, köztük Genezis, Vulcan és NAK. A szórólapon kukorica és napraforgó képek láthatók. Részleteket ad a NÉBIH Gyulatanyai Kísérleti Állomáson 2023. szeptember 21-re tervezett bemutatóról.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/1-11-482x1024.jpg)
NAK NAP A VAY-BAN: MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZ ÉS GÉPÉSZTECHNIKUS VALAMINT KISTERMELŐI ÉLELMISZER-ELŐÁLLÍTÓ
Ezeket az agrárágazati szakmákat ismerhetik meg ma közelebbről az általános iskolai tanulók Baktalórántházán, az ÉASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban. A NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei igazgatóságának szervezésében ugyanis ezen a napon zajlik a negyedik, a Centrum által működtetett agrárszakképző intézmény pályaorientációs napja. A Vay-ba ezúttal Nyírmada, Nyírkarász, Máriapócs és Baktalórántháza településekről érkeztek a pályaválasztás előtt álló diákok. A NAK NAP-on elsőként igazgatói köszöntő hangzott el, majd két előadás keretében tájékoztatták a fiatalokat az agrárszakképzésben rejlő lehetőségekről (szakmaválasztás, ösztöndíjrendszer, stb.). A tájékoztatókat követően a diákok négy csoportban folytatták programjukat, vagyis vetésforgószerűen keresték fel a különböző szakmai pontokat. A pályaorientációs napon szakmai bemutatót tartott az MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) és az AUDITKER Kft. képviselője.
![Kék hajhálót és fehér kesztyűt viselő embercsoport asztalok körül áll egy fehér falú és órával rendelkező szobában. Úgy tűnik, hogy ételkészítési tevékenységet folytatnak, az összetevőket és az edényeket az asztalokra rakták.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/379665105_1225347044825613_6814857749916313723_n-1024x768.jpg)
![Egy fehér pólós férfi beszél egy fából készült pódiumon egy mikrofonnal. Mögötte mezőgazdasági képeket ábrázoló NAK-banner látható. Egy másik fehér inges férfi áll a háttérben. A beállítás beltéri eseménynek vagy bemutatónak tűnik.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/379882038_1460021334818234_671699427254885256_n-768x1024.jpg)
![Kesztyűs kézzel lisztezett kék szőnyegen készíti elő a zöld és fehér tészta adagjait. A közelben lisztes tálkák és egy nyitott tésztagép piros-fehér kockás terítőn. A jelenet tészta- vagy tésztakészítést javasol a konyhában.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/379974627_884413409954087_300871344442405268_n-1024x768.jpg)
![Emberek egy csoportja, főként férfiak, egy parkolóban áll egy fehér autó és néhány fa mellett. Jobb oldalról traktor közeledik. A háttérben több ember, zöld növényzet és egy alacsony épület látható a tiszta kék ég alatt.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/380052271_3567396420169657_8723175788970068419_n-1024x768.jpg)
![Emberek egy csoportja áll a szabadban egy jármű, esetleg egy busz közelében. Vannak, akik beszélgetnek, míg mások körülnéznek. A háttérben zöld fák és tiszta égbolt látható. Úgy tűnik, hogy egy hátizsákos személy beszél vagy vezeti a csoportot.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/380386441_665309018901147_7990990960156579154_n-768x1024.jpg)
![Emberek nagy csoportja ül kék széksorokban, szemben a színpaddal egy tornateremben. Egy előadó áll egy pódiumon egy prezentációt megjelenítő nagy képernyő előtt. A háttérben nagy ablakok és magas mennyezet látható, gerendákkal.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382245655_827806619032516_302616142652866319_n-1024x768.jpg)
![Egy fehér felsőt és virágszoknyát viselő nő áll a vetítővászon előtt, és előadást tart egy tornateremben. A képernyőn megjelenő szöveg magyar nyelvű. Mögötte van egy fából készült mászóka és néhány színpadi felszerelés.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382261428_1750957242070521_4724042360633462760_n-768x1024.jpg)
![Egy személy ül egy piros-fehér Steyr 4085 Kompakt traktorban, egyik kezével a kormányon. A traktor a szabadban parkol egy napsütéses napon. Egy másik személy áll a közelben, részben látható a kép jobb szélén. A háttérben fák és egy kék épület látható.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382279502_1977602855948089_6758418515384392642_n-768x1024.jpg)
![Egy világos szobában egy csoport ember gyűlt össze egy asztal körül, ahol különféle ételeket adtak. Néhányan kék hajhálót és kötényt viselnek, ami főzési tevékenységre utal. Egy nő az előtérben eszik. Az asztalon növények és dísztárgyak vannak.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382279508_1419350695623410_8532673440646482951_n-768x1024.jpg)
![Egy fehér Lamborghini márkájú traktor parkolt betonfelületen zöld-fehér transzparensek mellett. A háttérben egy nagy, régebbi mezőgazdasági gép látható. Tiszta az ég, a háttérben fák állnak.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382280963_666881668877069_2904576621055465506_n-768x1024.jpg)
![Egy személy ül egy parkoló traktor vezetőfülkéjében, kezével a kormányon, és esetleg vezetést szimulál. Három másik személy a traktoron kívül áll, ketten a kezükkel eltakarják az arcukat. A háttérben fák és épületek láthatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382282572_631776379129576_3187310275156478545_n-768x1024.jpg)
![Emberek egy csoportja kék széksorokon ül egy nagy beltéri, magas mennyezetű térben. Előre néznek, ahol néhány ember áll. Úgy tűnik, hogy a résztvevők koncentráltak, és sokuk jegyzetfüzetet vagy papírt tart a kezében.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382296364_859955879014856_1897085889998900919_n-768x1024.jpg)
![Egy személy egy mikrofonnal pódiumnál áll egy nagy beltéri tornateremben, és beszél. Mögöttük egy transzparens és néhány szék. Jobb oldalon egy zenekari felállás található dobkészlettel és egyéb zenei eszközökkel. A tornaterem ablakos és hálós mennyezet.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382301231_853134659866093_5168901692752366122_n-768x1024.jpg)
![Két ember műanyag kötényben és hajhálóban ételt készít egy konyhában. Az egyik kosárból feltéteket rak a kenyérre, míg a másik nézi. Az asztal különféle összetevőket tartalmaz, például paradicsomot, reszelt sajtot, szeletelt hagymát és friss zöldeket.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382316111_827510438869050_2122390220756873859_n-768x1024.jpg)
![Emberek egy csoportja ül a fal melletti székeken, néhányan hajhálót és kötényt viselnek. Az előtérben egy fehér inges személy ételt készít az asztalon, egy tálcán szendvicsekkel, kenyérrel és egy tál salátával. Úgy tűnik, hogy a helyszín egy kávézó vagy étkező.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382330482_1059619378725698_6344146106324109248_n-1024x768.jpg)
![Egy személy az emelvényen áll és beszél egy nagy tornateremben. A mögöttük lévő képernyőn egy másik, fehér sapkás személy kivetített képe jelenik meg. A színpad körül különféle audio-vizuális berendezések és hangszórók találhatók. A földön jobbra egy gitár hever.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/382394583_648728130701850_3334767823062482527_n-768x1024.jpg)
![Ezüsttálca válogatott ujjszendvicsekkel, különféle összetevőkkel, köztük szeletelt uborkával, reszelt sajttal, koktélparadicsomokkal, fűszernövényekkel, hússzeletekkel és csírákkal. A szendvicseket apró, könnyen fogyasztható adagokra vágjuk, és fogpiszkálóval díszítjük.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/384215646_1349232495692917_1305888687896932736_n-768x1024.jpg)
![Egy fehér traktor nagy fekete gumikkal egy kék ipari épület előtt parkol. A nap fényesen süt, árnyékot vet. A háttérben több mezőgazdasági gép, zöld fák, jobb oldalon zöld zászló látható.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/384304557_1449055145661114_7598234938814960953_n-1024x768.jpg)
![Egy férfi áll egy fa emelvénynél, és a mikrofonba beszél. Mögötte egy zöld-fehér transzparens „NAK” logóval és több kis képpel. Egy másik fehér inget viselő személy látható a háttérben egy hálós fal mellett.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/384383777_1265893887296346_350259019862932311_n-768x1024.jpg)
![Emberek nagy csoportja, köztük sok gyerek, egy tágas, fedett tornaterem széksorain ül. A tető magas és íves, a napfény beáramlik az ablakokon. Többen állnak elöl, és megjelennek a hallgatósághoz szólni.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/384419561_1362136158033613_4155606401320658010_n-1024x768.jpg)
![Emberek nagy csoportja ül egy tornateremben, a színpaddal szemben. A színpadon egy hangszóró áll a pódiumnál mikrofonnal, a vetítővászon pedig egy bemutatót jelenít meg. A szoba magas, boltíves mennyezetű, egyik fala mentén ablakokkal.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/384454475_1032818158157085_784498632544028424_n-1-1024x768.jpg)
![Diákok egy csoportja széksorokban ül egy tornateremben vagy többfunkciós helyiségben, és figyelmesen hallgat egy láthatatlan előadót. Néhány felnőtt áll a háttérben. A háttérben torna fali rudak és hálók találhatók a falon.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/384501262_274136155540879_6246088070793460019_n-1024x768.jpg)
![Három függőleges transzparens áll egymás mellett, mindegyik magyar nyelvű oktatási programokkal kapcsolatos információkat és képeket jelenít meg. A bal oldali transzparens az agronómiát, a középső a mezőgazdasági gépeket, a jobb oldali pedig a közösségi szolgálatot és a közbiztonságot helyezi a középpontba.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/384519285_279601681681573_8646234199635182684_n-1024x768.jpg)
![Emberek egy csoportja széksorokban ülve részt vesz egy beltéri rendezvényen. Egy hangszóró áll egy pódiumon a szöveget megjelenítő képernyő előtt. A háttérben nagy ablakok biztosítják a természetes fényt, logók és szöveges bannerek láthatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/384523159_1519727305431626_1378057386691182495_n-1024x768.jpg)