HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, NYÍREGYHÁZA, PÉTERVÁSÁRA ÉS ABAÚJSZÁNTÓN A BÁRCZAY FOGADJA IDÉN A KIS TÁBOROZÓKAT
Szakmakóstoló tábort szervezett az Északi ASzC Bárczay János Mg. Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei igazgatósága támogatásával. Az abaújszántói iskola a héten húsz helyi, illetve az intézmény beiskolázási területéről érkező általános iskolás tanulót fogad. A tábor célja alapvetően a pályaorientáció keretében az agrárszakképzés népszerűsítése. Az idei tábor első napján az ismerkedést követően a gyerekek számára drónbemutatót tartott Romhány László, a Centrum munkatársa. A bemutató már részét képezi a jövőbe tekintő agrárszakképzésnek, hangolódva a precíziós gazdálkodásra. A kisdiákok érdeklődően figyelték a szerkezet működését és az elhangzott tájékoztató információkat követően feltették saját kérdéseiket.
![Gyermekcsoport gyűlik egy felnőtt férfi köré a szabadban, miközben egy drónt vizsgálnak. Úgy tűnik, a férfi magyaráz valamit a gyerekeknek, akik figyelmesen néznek. A helyszín egy füves terület fákkal és egy rusztikus épülettel a háttérben.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/354365337_1280125082891066_5173505475796805448_n-1024x768.jpg)
![Emberek egy csoportja sorban áll a szabadban, és mindegyik egy hosszú, vízszintes rúdba fog. Úgy tűnik, hogy közösen készülnek vagy vesznek részt egy tevékenységben. A háttérben füves mező és fák láthatók, felette felhős az ég.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/354395808_2131806270347311_2946685708574683828_n-1024x768.jpg)
![Egy férfi és két fiú egy nagy drónon dolgozik egy nyílt füves területen, fákkal és egy házzal a háttérben. A férfi leguggolva állítja a drónt, míg a fiúk megfigyelik és asszisztálnak.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/354413647_269218372425081_7734648640332901196_n-1024x768.jpg)
![Egy embercsoport egy füves területen állt, és egy drónt figyel a földön. A csoport egy sárga kötél mentén felsorakozik, és úgy tűnik, egy bemutatót néz. A háttérben épületek és fák láthatók. Az ég részben felhős.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/354484323_1291388755117463_4089773653464170986_n-768x1024.jpg)
![Egy csoport gyerek és egy férfi összegyűlik a szabadban, és megfigyelnek valamit a férfi kezében lévő eszközön. A gyerekek lazán öltözködnek, néhányan hátizsákot viselnek. Elkötelezettnek és kíváncsinak tűnnek. A háttérben egy épület és fák láthatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/355174321_1420941725348252_4653737817282353380_n-768x1024.jpg)
![Egy drón több légcsavarral repül a felhős égen. A drón sziluettje jól látszik a szürke felhőkön, ami borult időre utal.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/356213754_6286923308052607_3084549536660218729_n-1024x768.jpg)
![Egy csoport ember, többségében gyerekek, körben áll egy füves mezőn, részben felhős égbolt alatt. Úgy tűnik, hogy valamilyen tevékenységet folytatnak. A háttérben fák, dombok és távoli épületek láthatók. A csoport néhány tagja hátizsákot hord.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/356266202_982394749746252_5483688856075226840_n-768x1024.jpg)
![Egy férfi egy nagy drónt üzemeltet egy nyílt füves területen, néhány fával a távolban. Az ég részben felhős, a tájat enyhe dombok jellemzik. A férfi csíkos inget és rövidnadrágot visel, és a drón irányítására összpontosít.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/356650597_105601229243399_5091646668284547820_n-1024x768.jpg)
![Egy csíkos inget és khaki rövidnadrágot viselő férfi egy nagy drónt mutat be egy csoport gyereknek a szabadban. A gyerekek egy fehér épület előtti füves területen állnak, figyelmesen figyelik. A drón több rotorral rendelkezik, és úgy tűnik, hogy mezőgazdasági használatra tervezték.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/356673498_809751993708009_4271576901067496709_n-768x1024.jpg)
![Két ember áll a szabadban egy füves területen, és közelről figyel egy repülő drónt. A bal oldali személy kockás inget és rövidnadrágot, míg a jobb oldali személy lófarokot és fehér, rövid ujjú nyomott inget és fekete rövidnadrágot visel.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/354436881_2146144772385691_2306689286710368802_n-768x1024.jpg)
![Egy férfi és egy fiú kék hátizsákkal néz egy drónt, amely az égen lebeg egy füves mező fölött. Az ég részben felhős, a háttérben fák és domboldal látható. A férfi kék-fehér kockás inget, a fiú narancssárga inget és fekete rövidnadrágot visel.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/354440790_106317669180839_6013879764515721237_n-768x1024.jpg)
![Emberek nagy csoportja egy drónt néz a szabadban. A jelenet egy füves területen játszódik, felhős égbolttal és épületekkel a háttérben. Úgy tűnik, hogy a csoport, némelyik kamerát tart, egy drónbemutatót vagy eseményt figyel meg vagy vesz részt rajta.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/06/354442542_656431532596716_5930222615788499023_n-1-1024x768.jpg)