Ismét elsők lettek a Serényis diákok a Görgey Artúr Országos Lövész Emlékverseny vármegyei fordulójában!
Az emlékverseny ötlete 2014-ben merült fel a szervezőkben (MTTOSZ, MSSZ) Buda visszafoglalásának emlékére. Első alkalommal 2015-ben rendezték meg Görgey Artúr tábornokról elnevezve a 10-18 éves iskoláskorú fiatalok számára kiírásra kerülő országos nyílt irányzékú légpuska lövészversenyt.
A Görgey Artúr Országos Lövész Emlékverseny vármegyei fordulójában 2023-ban az Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanulói, Kovács Lara és Pákó Zoltán I. helyezést értek el. Ezzel az eredménnyel az országos versenyre kvalifikálták magunkat a diákok. A versenyzőket Pintér László, oktató kísérte el a vármegyei versenyre.
További sikereket kívánunk és gratulálunk Serényi iskolánk diákjainak!
![Három oklevél érmekkel, mindegyik egy-egy aranyéremmel és piros, fehér és zöld szalagokkal. Az okleveleken az „Oklevel” cím szerepel, a háttérben pedig egy történelmi személyiség megfakult képe. Az igazolásokon magyar nyelvű szöveg található.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/1-10-1024x768.jpg)
![Három, piros és kék ingbe öltözött, „Serény Putnok” feliratú személy áll egymás mellett egy szabadtéri lőtéren egy menedék alatt. Az előtérben lévő személy puskát céloz, míg a többiek nézik vagy készülnek.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/2-12-768x1024.jpg)
![Négy fiatal, két fiú és két lány áll a füvön fakarddal. Mögöttük van egy szabadtéri terület faszerkezetekkel, történelmi jelmezű emberekkel és íjászcélokkal. Az időjárás borúsnak tűnik.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/3-9-1024x768.jpg)
![Egy csoport ember gyűlik össze egy trófeákkal teli szobában. Két személy alacsony emelvényen áll, és kitüntetést kap egy tanúsítvánnyal rendelkező személytől. A közönség figyelmesen figyel, néhányan pedig telefonjukkal örökítik meg a pillanatot.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/4-9-1024x768.jpg)
![Egy csoport ember gyűlt össze egy trófeával díszített szobában. Két férfi áll elöl, egyikük bizonyítvánnyal rendelkezik. Mások ülnek vagy állnak körül, és figyelmesen hallgatnak. A falakon logók és szövegek láthatók.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/5-10-768x1024.jpg)
![Hétfős csoport áll a szabadban a füvön egy faépítmény előtt, mindegyikük oklevéllel. Úgy tűnik, egy eseményen vesznek részt, és három személy érmet visel a nyakában. Borús idő van, a talaj nyirkosnak tűnik.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2023/09/6-9-1024x768.jpg)