A BAKTAI ISKOLA VÁLTOZATOS PROGRAMOKKAL MUTATTA MEG A GYEREKEKNEK A MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZ SZAKMA SZÉPSÉGEIT
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK szervezésében, 2024. július 01-05-ig ismét SZAKMAKÓSTOLÓ HETET tartott a szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is, amelynek ezúttal az ÉASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott helyet.
A résztvevő 20 Általános Iskolás diák rengeteg élménnyel és ismerettel gazdagodott a Mezőgazdasági gépész szakma tekintetében, amelynek részleteit a Vay iskola szakoktatói mutatták meg a gyerekeknek!
A kisdiákok megismerkedhettek a baktalórántházai iskolában kialakított műhelyekkel és berendezéseikkel, az erőgépekkel és munkagépeikkel, valamint az iskola állattartó telepén használatos gépekkel, eszközökkel. Fémtechnológia keretében egy STOP tábla makettet készítettek a gyerekek, amit a tábor végén boldogan vittek haza. Emellett határszemlén is részt vehetett a csoport a tangazdaság területén, illetve a program során látogatást tehettek az iskola egyik állandó partnerénél, az Auditker Kft.-nél, ahol szintén a szakma népszerűsítése volt a látogatás célja. De a résztvevők legnagyobb örömére a heti programból a kresz és a vezetésgyakorlat sem maradt ki.
![Képek a Vay iskolában megszervezett NAK-os szakmakóstoló táborról](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/1-1024x654.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/2-1024x473.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/6.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/7-1024x771.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/8-1024x473.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/10-1024x473.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/11-1024x473.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/12-1024x768.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/13-1024x768.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/14-1024x768.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/15.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/16.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/20-1024x473.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/22-1024x768.jpg)
![](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/07/25-877x1024.jpg)