ginop-6-2-3-17 VP1-1.1.1-17 GINOP-6.1.1-15-2015-00001 GINOP-6.2.7-20

Serényis diákok Olaszországban – ERASMUS+

Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola 15 diákja kéthetes szakmai programon vehet részt Olaszországban, Avezzano-ban az ERASMUS+ lehetőségével. Az Amfi International központjában egy közös ismertetővel fogadták őket, majd mindenkinek megmutatták a gyakorlati helyét. A pékek és cukrászok a város kávézóiban és pékségeiben dolgoznak, míg a gépészek és gazdászok a környékbeli termelőknél és gépforgalmazó cégeknél.

Lehetőségünk nyílt felfedezni Aielli települését, amely a festmények városaként híres. A színes házfalak között sétálva megismerkedhetnek a falu politikai, környezetvédelmi és aktuális témáival, amelyek mind hozzájárulnak a helyi közösség különleges szellemiségéhez.

BEMUTATÓ ÜZEM FEJLESZTÉSEK AZ ÉSZAKI AGRÁRSZAKKÉPZÉSI CENTRUMBAN – Sajtótájékoztató

Az Északi Agrárszakképzési Centrum négy megyében, hat helyszínen valósítja meg a VP1-1.2.1-23 „Bemutató üzemek támogatása” című pályázati konstrukció keretében elnyert projektjét.

A bemutatóüzemi fejlesztések célja, hogy a folyamatosan változó klimatikus és piaci környezetben a gazdálkodók ismerjék és alkalmazni tudják a helyi adottságokhoz igazodó, modern, hatékony agrártechnológiai megoldásokat.

Az Északi Agrárszakképzési Centrum 3484405196 azonosító számú, összesen 999,9 millió Ft támogatással megvalósuló projektje keretében négy megyében hat helyszínen (Apagy, Baktalórántháza, Hajdúböszörmény, Pere, Pétervására, Putnok) található bemutató üzemben modern technológiai eszközök díjmentes bemutatásával támogatjuk az agrárgazdaság szereplőit, hogy a legkorszerűbb megoldásokat, valamint tapasztalatokat ismerhessék meg és állíthassák gazdaságuk fejlődésének szolgálatába.

A programok során a résztvevők közvetlen tapasztalataik és élményeik alapján figyelhetik meg a támogatással beszerzett gépek, eszközök, valamint beépített technológiák működési elvét, az általuk támogatott munkafolyamatokat, amelynek eredményeként új ismeretekre tehetnek szert az adott tématerületen.

A projekt megvalósításáról, annak előrehaladásáról 2024.11.14-én Nyíregyházán, az ÉASZC központjában tartottak sajtótájékoztatót. A sajtótájékoztatón az eddig elért eredményeket, a kitűzött célokat, valamint a projekt keretében megvalósult fejlesztéseket, hasznosításuk lehetőségeit tekintették át a meghívott szakemberek közreműködésével.

A projektről minden aktuális információ elérhető elektronikusan a https://easzc.hu/bemutatouzemek/ weboldalon.

Meghívó

Bemutató Üzemek Sajtótájékoztató 2024.11.14

Az Északi Agrárszakképzési Centrum 3484405196 azonosító számú, összesen 999,9 millió Ft támogatással megvalósuló projektje keretében négy megyében hat helyszínen (Apagy, Baktalórántháza,Hajdúböszörmény, Pere, Pétervására, Putnok) található bemutató üzemben modern
technológiai eszközök díjmentes bemutatásával támogatjuk az agrárgazdaság szereplőit, hogy a legkorszerűbb megoldásokat, valamint tapasztalatokat ismerhessék meg és állíthassák gazdaságuk fejlődésének szolgálatába.

A programok során a résztvevők közvetlen tapasztalataik és élményeik alapján figyelhetik meg a támogatással beszerzett gépek, eszközök, valamint beépített technológiák működési elvét, az általuk támogatott munkafolyamatokat, amelynek eredményeként új ismeretekre tehetnek szert az adott tématerületen.

A sajtótájékoztatón az eddig elért eredményeket és az előttünk álló célokat, valamint a projekt keretében megvalósult fejlesztéseket, hasznosításuk lehetőségeit tekintjük át a meghívott szakemberek közreműködésével.

HELYSZÍN: Északi Agrárszakképzési Centrum Aulája, 4400 Nyíregyháza, Semmelweis utca 15.

IDŐPONT: 2024.11.14., csütörtök, 10.30 óra

pálinkafőzők

„Ifjú” PálinkÁSZok az ÚJ Pálinka Ünnepén

2024. október 26-án Vásárosnaményban tartotta az Új Pálinka Ünnepét a Szatmár-Beregi Pálinkalovagrend. Az eseményt, a hagyományokhoz híven egy Pálinka és Párlatverseny megtartásával fűszerezte a közel 20 esztendős egyesület.

A versenyen részt vettek az Északi Agrárszakképzési Centrum Westsik Vilmos Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola Pálinkakészítő képzésének már végzett hallgatói, akik Pálinkakészítő képesítő bizonyítványukat a Szaktudás Vizsgaközpontban szerezték. A jelenleg zajló képzés résztvevői is a versenyen nagyon szép eredményeket értek el.

A Pálinkakészítő képzésben résztvevők által nevezett 34 mintából 3-at arany, 15-öt ezüst és 7-et bronzéremmel jutalmazott a szakértő zsűri.