ÉASZC – INGYENES KÉPZÉSEKRE JELENTKEZHETNEK A FELNŐTTEK BÖSZÖRMÉNYBEN!
Az Északi Agrárszakképzési Centrum egyetlen, Hajdú-Bihar vármegyében működő intézménye folyamatosan indítja felnőttképzéseit a jelentkezések függvényében. A képzéskínálat gazdag, a mezőgazdaság és erdészet, valamint az élelmiszeripar ágazaton belül is rövidebb, illetve hosszabb időtartamú képzések is várják a felnőtteket. Az ingyenes képzési lehetőségekért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az intézményben megvalósuló felnőttek szakmai oktatását és felnőttek szakmai képzését is.
Az Északi ASzC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében nemrégiben zárult több szakmai képzés is: virágkötő és virágkereskedő, méhész, mezőgazdasági rakodógépkezelő.
Jelenleg pedig egy kézműves élelmiszerkészítő képzés zajlik Hajdúböszörményben.
2024-ben a következő képzéseket kívánják beindítani Hajdúböszörményben felnőttek számára:
Felnőttek szakmai oktatása: Erdésztechnikus (szakmairány: erdőgazdálkodás), Erdésztechnikus (szakmairány: vadgazdálkodás), Tejtermékkészítő, Gazda (szakmairány: növénytermesztő), Gazda (szakmairány: növénytermesztő/állattenyésztő/lovász), Tartósítóiparitermék- készítő, Élelmiszeripari gépkezelő, Pék-cukrász
Felnőttek szakmai képzése: Élelmiszeripari csomagológép kezelő, Virágkötő és virágkereskedő, Lovastúra-vezető, Kézműves élelmiszerkészítő, Állatorvosi asszisztens, Dísznövénykertész, Méhész, Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő
További információk és jelentkezés az Északi Agrárszakképzési Centrum weboldalán, a www.easzc.hu oldalon!
![Az EASzC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium részére ingyenes felnőtt szakképzést hirdető promóciós szórólap különböző mezőgazdasági területeken, mezőgazdasági tevékenység képeivel és elérhetőségeivel.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/01/2024-re-1.jpg)
![A biztonsági felszerelést, beleértve a sisakot és a napellenzőt, viselő személy hosszú rúdú láncfűrésszel vágja le az ágakat a fáról a földút mentén. Az utat hasonló fák szegélyezik, a háttérben zöld mező látható a tiszta kék ég alatt.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/01/erdesztechnikus1-462x1024.jpg)
![Egy fehér laborköpenyt viselő személy digitális hőmérőt tart egy nagy, folyadékkal megtöltött rozsdamentes acél edényben, miközben fakanállal keveri. Mellette van egy másik fazék a tűzhelyen.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/01/kezmuves_elelmiszerkeszito1-1024x768.jpg)
![Egy fehér köpenyes ember tejet aludt egy tálban egy fehér sajtkendővel. A sajtkendőt a tálra terítik, és úgy tűnik, hogy a tej besűrűsödik, és túróvá válik, valószínűleg a sajtkészítési folyamat részeként. Az egyik kéz a pulton nyugszik.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/01/kezmuves_elelmiszerkeszito2-1024x768.jpg)
![Kollázs olyan képekről, amelyek méhészeket mutatnak be, akik kaptárral dolgoznak. Megvizsgálják a földön elhelyezett fadobozok kereteit, berendezéssel mézet vonnak ki, méhsejtet ellenőriznek. Védőfelszerelést viselnek, kül- és beltéren dolgoznak különféle méhészeti eszközökkel.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/01/mehesz-1-1024x1024.jpg)
![Egy kollázs, amely egy piros traktort mutat homlokrakodóval. A felső képeken egy kerek szénabálát emelő és szállító traktor látható. Az alsó képeken a traktor látható, amint egy vödörrel kanalazta és mozgatja a szennyeződést. A háttér mezőgazdasági területből és egy teherautóból áll.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/01/mezogazdasagi_rakodogepkezelo-1024x1024.jpg)
![Világos, jól megvilágított tanterem fa asztalokkal és székekkel. Az asztalokat különféle virágdíszek díszítik, beleértve a fehér liliomokat és a zöldeket. A falak fehérek, színes, szeszélyes cupcake-festményekkel. A nagy ablakok bőséges természetes fényt engednek be.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/01/viragkoto1-2-1024x768.jpg)
![Öt nő áll egy hosszú asztal mögött, különféle virágkompozíciókkal vázában. Az asztal fehér falú osztályteremben vagy tárgyalóteremben van. Úgy tűnik, hogy a nők egy eseményen vagy bemutatón vesznek részt.](https://easzc.hu/wp-content/uploads/2024/01/viragkoto2-2-461x1024.jpg)