ginop-6-2-3-17 VP1-1.1.1-17 GINOP-6.1.1-15-2015-00001 GINOP-6.2.7-20
Diákokból és felnőttekből álló embercsoport pózol egy fotóhoz egy tágas, növényekkel, piros függönyökkel és papírvirágokkal díszített szobában. Az előtérben egy piros kockás kendőt terítenek a padlóra, tetejére különféle dísztárgyakat helyeztek el.

AZ ÉASZC HAT ISKOLÁJÁNAK TANULÓI SZAVALTAK A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJÁN

„Szellő a vers, s én azt hiszem, a Végtelen küldi vele nekünk Világ-virágok bűvös illatát, s amint szívünkön lopva illan át lepergeti az érzés-szirmokat.” /Wass Albert/

📖📚 Harmadik alkalommal rendezte meg a „Versünnep a Vayban” című szavalóversenyét a baktalórántházai intézmény, amelyen az ÉASzC hat iskolája képviseltette magát.

A tanulók szavalatainak elhangzása után a zsűri visszavonult, és amíg meghozta döntését, addig Osztolykán Alex, 12.B osztályos tanuló lemezbemutató koncertjét élvezhették a résztvevő. Az ellátásról ebben az évben is a Vay iskola Vendéglátó munkaközössége gondoskodott. A meghirdetett két kategóriában a helyezések a következőképpen alakultak:

Technikumi tanulók

1. Belics Tamás, ÉASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

2. Novák Ákos, ÉAszC Bárczay János Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

3. Orosz Lídia Rózsa, ÉASzC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Szakképző iskolai tanulók

1. Takács Amina, ÉASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

2. Szalay Richárd, ÉASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Különdíjasok:

1. Kovács Mercédesz Viktória, ÉASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola

2. Szakács Georgina, ÉASzC Lippai János Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola

Minden versenyzőnek és felkészítő oktatónak köszönjük a munkát! Gratulálunk a helyezetteknek!