ginop-6-2-3-17 VP1-1.1.1-17 GINOP-6.1.1-15-2015-00001 GINOP-6.2.7-20

ISMÉT SZAKMAKÓSTOLÓ A BÁRCZAY-BAN

Táborozó gyerekek a Bárczay-ban

TARTALMAS, ÉRDEKES PROGRAMOKKAL TELIK A KISISKOLÁSOKNAK A PÁLYAORIENTÁCIÓS TÁBOR

Az Agrárgazdasági Kamara fő feladatai közé tartozik a pályaorientációs napok megszervezése mellett az ugyancsak az agrárszakképzés népszerűsítését célzó táborok bonyolítása. Az Északi Agrárszakképzési Centrum működési területén minden vármegyében zajlott szakmakóstoló tábor ezen a nyáron is.

Az Abaújszántón működő iskola szervezésében megvalósult táborban főként az intézmény térségében lévő általános iskolák tanulói vesznek részt.

A Bárczay-ban, ahová Mezőgazdasági technikus és Gazda tanulók járnak, a szakma bemutatása mellett az állattenyésztés feladatait, napi ápolási munkákat, hagyományos és nagyüzemi technológiákat ismerhetnek meg és próbálhatnak ki ezen a héten.

A tábor elején az intézménnyel ismerkedtek a gyerekek, valamint a Süveges tanyán élő állatok mindennapjaiba tekinthettek be, emellett fület csipkéztek, tetováltak. A számukra szervezett ügyességi feladatokban, a parasztolimpián összemérhették erejüket: csizmát dobtak, kis Kinizsi Pálként rudat tartottak. A gyerekek számára az elsősegély fontosságára is felhívták a figyelmet – hiszen a gazdák és technikusok vizsgájának egyik feltétele a Traktoros jogosítvány megszerzése, amihez viszont szükséges az elsősegély ismeretek elsajátítása.

A tábor keretében a Geo-Milk Kft.-hez is ellátogatott a csoport, ahol a növénytermesztési részen a takarmánynövények termesztéséhez szükséges gépparkot próbálhatták ki, megtudhatták azt is, mi a különbség az erő- és munkagépek között. A cég működésének másik fő területe a Holstenfríz tehenek tenyésztése. A táborozók a technológiai elemekre is rácsodálkoztak – légkondi, vízágy, vakaró és még sok – sok extra alkalmazását láthatták a termelés hatékonyságának emelésére. Ugyanis az átlagosan 40 liter tej /nap átlag teljesítéséhez ez szükséges is. Megkóstolhatták az igazi tejet, megtapinthatták, megszagolhatták a takarmányokat, látták a gyerekek, mit esznek nap mint nap a borjak és a tehenek.

A következő napon a lovak napi ápolási munkáival ismerkedtek a táborozók, így a lóápolás eszközeit próbálhatták ki, különböző lófajtákkal „dolgozhattak”, miközben a segítők elmondták a főbb ismertetőiket, jegyeiket, színeiket, ivar és kor szerinti elnevezéseiket. Felnyergelték az állatokat, és jöhetett a várva várt jártatás, lovaglás. A diákok két csapatban kincset kerestek a nap második felében. Találós kérdések, kvízek, rejtvények, kirakók segítették a tanultak feldolgozását, megerősítését. Ez a remek nap az Erdőhorváti Lovasiskola Lovasoktatóinak köszönhető.