ginop-6-2-3-17 VP1-1.1.1-17 GINOP-6.1.1-15-2015-00001 GINOP-6.2.7-20

AZ EGÉSZ VÁROS, A GAZDÁK, A VOLT TANÍTVÁNYOK, A TÁRSINTÉZMÉNYEK MIND EGYÜTT ÜNNEPELTÉK A TEKI-T

Egy csoport ember ül egy kék, díszített úszón, amelyet lombozat és egy „1943-2023” feliratú tábla díszít. Az úszó a szabadban van, fákkal és egy épülettel a háttérben. Vannak, akik mosolyogva néznek a kamerába, míg mások más-más irányba néznek.

80 ÉVES A BÁRCZAY

AZ EGÉSZ VÁROS, A GAZDÁK, A VOLT TANÍTVÁNYOK, A TÁRSINTÉZMÉNYEK MIND EGYÜTT ÜNNEPELTÉK A TEKI-T

AZ ISKOLA IGAZGATÓJA, GERGELY ATTILA FERENC IS ÉS A RENDEZVÉNY VÉDNÖKE, NÉMETH GÁBOR IS BÁRCZAY-S DIÁKOK VOLTAK 🙂

Október 06-án az Aradi vértanúkra emlékeztek az abaújszántói iskolában, mint minden esztendőben ezen a napon, 2023-ban is tisztelegtek mártírjaink előtt.

Az ünnepi program az intézmény fennállásának 80. évfordulójának szólt. Annak, hogy egy emberöltőnyi kor után is a térségben élő és az agráriumba készülő fiatalok még mindig ezt az iskolát választják. Gazda, szakács, mezőgazdasági technikus – jelenleg ezen képzések közül választhatnak a nappali képzésbe érkezők. Az Északi ASzC Bárczay János Mg. Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az elmúlt évtizedek alatt különböző nevek alatt működött, de oktatási profilját mindvégig megőrizte.

Az ünnepi program elején köszöntőt mondott Sáfián Ádám, polgármester, aki hangsúlyozta:

„Mindent annak érdekében teszünk, hogy visszahozzuk a város régi pezsgő életét. A városnak fontos ez az iskola, ezért az a célunk, hogy újra országos hírű legyen. Hiszen a Bárczay több, mint egy tanintézmény. Közösséget formál, ahonnan olyan diákok kerülnek ki, akik sosem fordulnak el az iskolától. A TEKI-ben a falakba ivódott remény sugárzik át a diákokra.”

A jelenlévőket köszöntötte Gergely Attila Ferenc, igazgató és Dr. Hörcsik Richárd, Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője. A rendezvény fővédnökeként, Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója ünnepi beszédében elmondta:

„Abaújszántón vagyunk, ahol sokan a jelenlévők közül otthon vannak. Gondolok itt azokra a volt diákokra is, akik most itt vannak, és velünk ünnepelnek. A Bárczaysok élete mindig olyan volt ugyanis, mint egy családé. Ezért is az egyik legfontosabb vélemény az iskolával kapcsolatban az, amit a jelenlegi vagy régi diákok így fogalmaznak meg, hogy JÓ BÁRCZAYSNAK LENNI!

A dolgok változnak és ez alól nem kivétel az oktatási rendszer sem, hiszen átszervezések zajlanak, új kereteket kapnak folyamatok. Így történhetett meg az is, hogy egy ÚJ CSALÁD SZÜLETETT, EZ PEDIG AZ ÉASZC! ENNEK A CSALÁDNAK LETT TAGJA 3 ÉVVEL EZELŐTT A BÁRCZAY ISKOLA IS! Az Északi Agrárszakképzési Centrum 2020. július 1-i létrejöttét követően jelentősen bővültek az abaújszántói agrárszakképző intézmény szakmai kapcsolatai is, hiszen négy vármegye tíz iskolája tartozik a nyíregyházi központtal működő centrumhoz. Ez az az új család, amely igyekszik egy egységként működni, fejlődni és az ilyen jeles eseményeken, mint ez a mai, együtt ünnepelni!”

Ünnepi beszéde végén az ÉASzC főigazgatója mintegy”születésnapi ajándékként” utalt a jövőben várható, régóta remélt, a Bárczay iskolát érintő komoly összegű tanüzemi fejlesztésre.

Az ünnepi műsort Novák Ákos és Luzsánszki Ádám tanulók szavalata, néptánc, zenei műsor és az iskola történetének bemutatása színesítette, végül az iskolára Balogh Milán, református lelkész mondott áldást. Az a lelkész, aki erdész és gépész is egyben.

Az ünnepi műsort követő felvonulás igazi városi eseménynek számít Abaújszántón. A felvonulás minden résztvevője az agrárszakképzés népszerűsítését tűzte ma zászlajára. Az iskola udvarán pedig egy nagy agrárcsalád alakult ki. Igazából nem ma. Az elmúlt évtizedek alatt, csak ma zajlott egy nagy családi összejövetel…

Boldog születésnapot, Északi ASzC Bárczay János Mg. Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium! 🙂