ginop-6-2-3-17 VP1-1.1.1-17 GINOP-6.1.1-15-2015-00001 GINOP-6.2.7-20

VERSENYKÉRDÉSEK ÉS JÓ VÁLASZOK TANULÓINKTÓL

Egy csoport ember áll sorban egy füves mezőn, néhányan színes pólóban, szemben egy öltönyös férfival, aki beszél. Mögöttük tömeg figyeli a sátrak és fák közelében a részben felhős égbolt alatt.

A XXXI. Alföldi Állattenyésztési Napok keretében rendezték meg az Agrárszakképző Intézmények IV. Országos Gazdászversenyét Hódmezővásárhelyen. 2024-ben már 11 csapat mérhette össze tudását a gazdász szakma területén. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is az írásbeli tesztfeladatokkal kezdődött a tanulók számára a verseny a Takács Ferenc Képzőközpont épületében, majd jöttek a változatos, olykor becsapós és ügyességi feladatok.

Az Északi Agrárszakképzési Centrumot ebben az évben a világoskék pólóban megjelenő, nyíregyházi Északi ASzC Lippai János Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, valamint a sötétkék pólós Széchenyi- A vidék iskolája- Hajdúböszörmény csapata képviselte.

Gratulálunk a tanulóknak és oktatóiknak, köszönjük a részvételt! A szervezőknek köszönjük a meghívást és a vendéglátást is.

A felvétel elkészítésénél közreműködött: Nádasi Zoltán, köszönjük!